Minden ilyen történet úgy kezdődik, hogy “már gyerekkoromban tudta mindenki, hogy cukrász leszek”, vagy hogy “már az óvodában habverő volt a jelem”. Hát az én történetem nem ilyen. 21 éves koromban sütöttem meg talán az első olyan süteményt ami emberi fogyasztásra alkalmas volt, de őszintén szólva eltőtte nem is igazán próbálkoztam, nem foglalkoztatott a sütés.

Mindíg is imádtam rajzolni, kreatívkodni, új dolgokat kitalálni, de sosem jutott eszembe, hogy a lehető legtöbb kreativitásomat a sütijeimben illetve tortáimban élhetem ki. Azt hogy erre rájöttem, az akkori lakótársamnak köszönhetem, akivel sokat sütöttünk otthon, illetve rengeteg új dolgot mutatott és tanított nekem.

Szóval egyszercsak elkezdtem nézegetni blogokat, oldalakat ahol szebbnél szebb torták voltak, és úgy gondoltam hogy ezt muszáj nekem is megcsinálnom. Az első torta amit elkészítettem az öcsémnek készült, és hatalmas sikert aratott:

(Egyébként egy Baileys-es mascarponekrémmel töltött torta karamellel)

Azthiszem ez a siker volt az, ami beindította bennem a vágyat, hogy méég méég méég, és ez a vágy azóta odáig fajult, hogy 1,5 év leforgása alatt elvégeztem a cukrász szakmát, és nincs napom süti vagy torta nélkül. Minden nap valami újat szeretnék, és próbálok minél többet tanulni. Nagyon szeretnék egyszer mestercukrász lenni, de mivel külföldön élek, még nem tudom hol szeretném elvégezni, de addig is próbálok minél többet elsajátítani magamtól!

Hihetetlen, hogy 21 éves koromig mindenbe belefogtam amibe csak lehetett, de fogalmam sem volt, hogy igazán érdekel-e az adott téma, és egyszercsak jön egy szülinapi torta, ami felborítja az eddigi összes elméletem, és rávilágít arra, hogy milyen is az, amikor tényleg szenvedéllyel csinálhatsz valamit:)